Aki kiáll a TED hallgatósága elé és megtapsolják, tud valamit. Akit ott állva tapsolnak, az valami fantasztikusat tud. A félszeg fiatalembert William Kamkwambának hívják. És ebben az erőlevesnek is beillő történetben arról beszél, hogyan változtatta meg az életét 14 évesen, az éhhalál küszöbén.
„Két évvel ezelőtt Arusha városában, Tanzániában álltam a TED színpadán. Nagyon röviden beszéltem az egyik találmányomról, amire a legbüszkébb voltam. Ez egy egyszerű gép volt, ami megváltoztatta az életemet. Azelőtt soha nem hagytam el az otthonomat Malawiban. Sosem használtam számítógépet. Sosem láttam Internetet. Aznap a színpadon, nagyon feszült voltam. Elfelejtettem angolul,és hányingerem volt. Sohase voltam még annyi azunguval, vagyis fehér emberrel körülvéve.
Volt egy történet, amit akkor nem tudtam elmesélni. De most már jól vagyok. Ma el szeretném mondani azt a történetet. A családomban hét gyermek van. Rajtam kívül mind lányok. Mielőtt a tudomány csodáit felfedeztem, egyszerű földműves voltam a szegény földművesek országában. A többiekhez hasonlóan mi is kukoricát termesztettünk.
Egy évben nagyon rosszra fordult a sorsunk. 2001-ben borzalmas éhínséget éltünk át. Öt hónap alatt minden malawi lakos az éhhalál küszöbére jutott. A családunkban naponta egyszer ettünk, este. Csak három falat jutott fejenként. Az étel csak áthaladt a testünkön. Majd összeestünk.
Malawiban a középiskolákban tandíjat kell fizetni. Az éhezés miatt ki kellett maradnom az iskolából. Néztem apámat, és néztem a kiszáradt mezőket. Ezt a jövőt nem tudtam elfogadni.
Örültem, hogy a középiskolában lehettem. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a tanulás érdekében. Tehát elmentem egy könyvtárba. Olvastam, tudományos könyveket, különösen fizikát. Nem tudtam túl jól olvasni angolul. A grafikonok és az ábrák segítségével értettem meg a körülöttük levő szavakat.
Volt még egy könyv, amiből sokat tanultam. Arról szólt, hogy szélmalommal lehet vizet szivattyúzni és áramot termelni. A vízszivattyú egyet jelentett az öntözéssel. Védelmet az éhezés ellen, amit átéltünk abban az időben. Tehát úgy döntöttem, építek magam egy szélmalmot. De nem voltak hozzávaló alkatrészek. Ezért elmentem egy szeméttelepre,ahol találtam anyagokat. Sokan, még az anyám is, azt hitték megőrültem.
Találtam egy traktor-ventillátort, egy lengéscsillapítót, PVC csöveket. Kerékpár-váz és egy régi kerékpár-dinamó felhasználásával megépítettem a gépemet. Először csak egy égő volt. Aztán négy égő, kapcsolókkal, sőt megszakítóval, amit egy elektromos plakátról modelleztem. Egy másik gép vizet szivattyúz az öntözéshez.
Az emberek elkezdtek sorban állni a házunk előtt, hogy feltölthessék a mobiltelefonjaikat. Nem tudtam megszabadulni tőlük. Aztán jöttek a riporterek, aztán a bloggerek, aztán egy hívás valami TED-től. Sosem láttam azelőtt repülőgépet. Sosem aludtam szállodában. Így akkor Arushában a színpadon, elszállt az angoltudásom, és valami ilyesmit mondtam: ’Megpróbáltam. Megcsináltam.’ Szeretnék valamit mondani az embereknek, a hozzám hasonlóknak, az afrikaiaknak, és a szegényeknek, akik az álmaikért harcolnak. Isten áldjon meg benneteket! Talán egy napon nézitek ezt az interneten. Azt üzenem nektek: bízzatok magatokban, és higgyetek! Ne adjátok fel, bármi is történjen! Köszönöm.”
És itt jön az álló taps. A fiúnak, aki a legnagyobb bajban, az éhhalál küszöbén sem azt kérdezte, miért pont vele történik mindez, hanem azt, ő mit tud azért tenni, hogy megmentse saját magát, a családját és a faluját. William Kamkwamba története már több mint egymillió embert inspirált. Engem is.
(Az idézett előadás magyar szövege Fekete Anita fordítása)
-Szalay Ádám
