1. „Már túl késő, hogy belekezdjek.” Ahogy felnövünk, látjuk, hogy mások elérnek bizonyos dolgokat: lediplomáznak, vállalkozásba kezdenek, egzisztenciát építenek, megházasodnak, szülővé válnak, stb. Ezzel egyúttal olyan elvárást is kiépítünk az elmékben, miszerint bizonyos dolgokat bizonyos életkorig el kell érni. Ha meghaladjuk azt a bizonyos életkort, ez a korlátozó hit megakadályoz bennünket abban, hogy kövessük az álmainkat.
Alternatíva: „MOST jött el a tökéletes időpont ahhoz, hogy belevágjak!” Minden egyes alkalommal, amikor meghallod az unalomig ismert belső monológot, helyettesítsd ezzel az új mondattal a régi lemezt. Ez előbb-utóbb átformálja a korábbi meggyőződésedet és már úgy látod majd az életed, amelyben te alakíthatod a történéseket, tetszőleges sorrendben és időpontban, ráadásul úgy, hogy a korodnak ehhez semmi köze sincs.
2. „Nem érdemlem meg.” Ez a mondat kétféleképpen tart távol a boldogságtól. Vagy azt hiszed, hogy nem vagy méltó valami szépre, mint a szeretet, a törődés, a jólét, stb. A másik változatban úgy érezheted, hogy az élet igazságtalanságainak céltáblájává váltál. Egyik eset sem szolgálja a gyarapodásodat.
Alternatíva: „Rengeteg fantasztikus lehetőségem van.” Ha azt veszed észre, hogy épp sajnálgatod magad, emlékezz rá, hogy a világ nagy körforgásában Te is éppen annyira számítasz, mint bárki más, az Univerzum senkivel sem kivételez, sem pozitív, sem negatív értelemben.
3. „Engem senki sem ért meg.” Tudd, hogy végső soron mindenki a saját életével és a saját problémáival van elfoglalva. A nap végén senki sem akar többletenergiát fordítani arra, hogy valaki más nézőpontját értelmezze. Ha azt akarod, hogy jobban értsenek, neked kell világosabban beszélned.
Alternatíva: „Mindig tisztán és érthetően kommunikálok.” Hagyj fel a bűnbakkereséssel, vállalj felelősséget az életedért. Mondd ki, amit ki kell mondanod, vállald fel, amit fel kell vállalnod.
4. „A szüleim tehetnek arról, hogy ilyen lettem.” Erre a mondatra ugyanúgy szavatossági időt kellene ragasztani, mint a halkonzervekre. Igen, a szüleid felelnek azért, hogyan indul életed története. De ahogy felnősz, már a te felelősséged, hogyan veszed kézbe sorsod alakítását.
Alternatíva: „Én vagyok a parancsnok életem irányító központjában.” Hozd meg a döntést, hogy a múltadból a legtöbbet hozod ki. Hogy nem keseregsz, hanem nekiállsz életed elszenvedőjéből életed irányítójává válni.
5. „Született vesztes vagyok.” Ha valaki azt állítja neked, hogy sosem vallott kudarcot, akkor vagy a világ legszerencsésebb emberével van dolgod, vagy olyan óvatosan, lábujjhegyen tipegi végig az életét, hogy abban semmi izgalmas, semmi produktív nem történik soha. Valószínű, hogy az utóbbival beszélsz… Vajon Te is ilyenné szeretnél válni? Olyanná, aki a kudarctól való félelmében feladta az álmait?
Alternatíva: „Készen állok a kudarcra, és minden tévedésemből tanulok.” A kudarccal nincs semmi baj. Természetes része mindannyiunk életének. A kérdés az, hogy sebeket gyűjtesz vagy tapasztalatot. A leckékből tanulhatsz, hogy legközelebb ne ess bele ugyanabba a folyóba.
(forrás: Mark and Angel Hack Life)
-Szalay Ádám




