Szerintem ismered az érzést. Egész héten várod, hogy szombaton végre kialhasd magad. Kikapcsolod a telefont, leereszted a redőnyt, megbeszéled a gyerekkel, hogy max csendben játszhat, de NEM ÉR felébreszteni apát vagy anyát… És akkor, úgy reggel öt tájban meghallod a zümmögést. Bejött egy légy! És pontosan tudod, hogy nem számíthatsz kíméletre. Rászáll a füledre, besétál az orrodba, mindent megtesz, hogy ne tudj aludni.
Először felhúzod a paplant a fejedre. De amint visszaalszol, automatikusan kinyújtózol és akkor a lábad lóg ki alul. És a légy azon is önfeledten korzózik. De mindegy is, mert paplannal a fejeden amúgy is félig megfulladtál. Pár percig még hitegeted magad, hogy talán elmegy. De nem. Úgyhogy végül beismered a vereséget és felkelsz vadászni. A légy persze nagyon ügyes. És mire agyoncsapod vagy kihajtod az ablakon, az álom utolsó emléke is kimegy a szemedből. Inkább kimész a konyhába és iszol egy kávét. Ezt a szombatot buktad.
De miről szól ez a történet valójában?
Hogy a légy egy olyan bosszantó helyzetet hoz létre, amely benned felébreszti a sürgősség érzését és akcióba lépsz. Aztán cselekszel, egészen addig, amíg meg nem oldod a helyzetet. És akkor túl vagy rajta.
A hétköznapokban ez nem így megy. Pedig nagyon sok apró dolog bosszant minket: például, hogy a nappaliban lyukas a szúnyogháló (a légy is ott jött be), vagy a konyhapulton ott van egy három hete be nem fizetett csekk, esetleg a gyerek elvesztett könyvtári könyvei miatt már felszólításokat kapunk vagy egyszerűen kifogyóban van a folyékony szappan a fürdőszobában és minden egyes kézmosás valóságos szenvedés, mire kifacsarunk még három cseppet a flakon aljáról.
A sort a végtelenségig lehetne folytatni – és ezek még csak az apróságok. DE! Ellentétben a léggyel, nem hozzák létre bennünk a sürgősség érzését és nem lépünk akcióba. Nem oldjuk meg a helyzeteket, hanem elkezdünk halogatni. Majd holnap. Vagy inkább jövő héten.
De nézzük a nagyobb dolgokat: a távlati terveinket. A jövőképünket. Az nem olyan sürgős, mint a légy-ügy, de sokkal fontosabb. És mégis… Elkezdjük játszani az “akkor, ha” játékot. Hogy majd beiratkozunk a kurzusra, megírjuk a könyvet, belevágunk a fogyókúrába, letesszük a nyelvvizsgát, stb., akkor, ha… Ezek a jövőbe tolt dolgok mindig pont karnyújtásnyira lesznek. Hiszen lelkesen tologatjuk őket magunk előtt. De nem lendülünk mozgásba. És nem oldjuk meg a helyzetet.
A legjobb tanács ezzel kapcsolatban a következő: érdemes feltenned magadnak egy nagyon fontos kérdést. Így hangzik:
“Az elmúlt héten hány olyan dologgal foglalkoztam, amelynek NEM az elmúlt hét volt a határideje?”
A válasz legtöbbször ez: eggyel sem.
A fontos dolgokat legyűrik a sürgősek. A sürgős dolgok hangosak, mint a légy. (És ha nagyban gondolkodunk, pont olyan jelentéktelenek is, mint egy légy.) Persze, tudom én, a sürgős dolgokkal is foglalkozni kell: oda kell érni, tartani kell a határidőt, ki kell vasalni a gyerek ünneplőjét, el kell jutni a boltba, hogy legyen vacsora, válaszolni kell az e-mail-ekre. Folytassam? Rosszkedvem lett a listától.
Azt kell látni, hogy életünk dolgai (sürgős feladatok) megfojtják életünk működését (fontos feladatok). Hogy végül mindent feláldozunk a sürgősség oltárán és pont azzal nem foglalkozunk, ami hosszú távon megoldhatná a problémáinkat. Nem vágunk bele a vállalkozásba, nem tesszük le a nyelvvizsgát, nem váltunk munkahelyet, nem iratkozunk be az átképzésre. Ésatöbbi, ésatöbbi.
Érted már, ugye? TESSÉK A FONTOSSAL IS FOGLALKOZNI! Tedd azt is sürgőssé!
A vicces az egészben, hogy ha nem így cselekszünk, a végén mi magunk is olyanok leszünk mint a légy. Mármint az a légy, amelyiket ki akarod engedni az ablakon. Látod, amit a szerencsétlen nem. Hogy nem kellene olyan ügybuzgóan újra meg újra nekirepülnie az üvegnek, mert az zsákutca. A kiút az lenne, ha egyetlen mozdulattal megkerülné a nyitott ablaktáblát és kirepülne a szabadba. De a légy, kissé sánta hasonlattal, nem látja a fától az erdőt. És a végén elfárad. Mi meg lecsapjuk.
-Szalay Ádám
